Richard Bach: Illúziók

Minden ember,
minden apró mozzanat
életedbe úgy került, hogy
magad vontad oda.

Az pedig,
hogy most mit kezdesz velük,
rajtad áll.

Élj
úgy, hogy soha
ne szégyelld, ha a világ
megtudja, mit teszel,
mit mondasz,
még akkor is, ha nem igaz,
amit a világ
megtudott.

„Mi lenne, ha egy rendkívüli valakire bukkannék, mondjuk egy Sziddhártha vagy egy Jézus jelenne meg most, itt a mi időnkben, és hatalma lenne a világ összes illúziói felett, mert neki megadatott ismerni a mögöttük lapuló valóságot? És mi volna, ha találkozhatnék vele, ha ő is egy kétfedelűvel repülne, és ugyanazon a placcon szállna le, mint én? Amit mondana, milyen is lenne vajon?
Talán nem is hasonlítana erre a messiásra itt, a naplóm olajjal lecsöpögtetett, fűfoltos lapjain, lehet, hogy semmi olyat nem mondana, mint ami a könyvemben áll. De akkor is, ha ez a könyvbeli mondása: hogy mi magunk vonzzuk magunkhoz, saját éltünkbe azt, ami gondolatainkban már megtörtént – ha ez igaz, akkor volt értelme rávenni magam, hogy eljussak ehhez a pillanathoz…”